Hírlevél
Keresés
Smartsector

OKTATÁSI INFORMÁCIÓS ORIENTÁCIÓ 2008 » Egyéb nemzetközi információs források

Szakképzési információs hálózat (VOCVWEB)

2008. március 28.
A honlapot elsősorban Észak-Európára vonatkozóan lehet használni, ennek a területnek a kezdeményezésére jött létre egy regionális szakképzési információs hálózat. Információkkal és hasznos linkgyűjteménnyel szolgálhat a szakképzés iránt érdeklődők számára. Az öt észak-európai ország szakképzési programját mutatja be, a benne résztvevő iskolákhoz, nemzeti szervekhez biztosít linkeket, valamint az Európai Bizottság oktatás politikájának jegyében született dokumentumokhoz, illetve a szakképzéssel foglalkozó más portálokhoz ad útmutatást. Kitűnő kiindulási pont európai oktatási anyagokhoz. Angolul és svédül szerkesztett honlap.

Oktatási Világfórum (World Education Forum)

2008. március 28.
Az UNESCO Oktatási Információs Szolgáltatása, bármely érdeklődő hasznos információkat találhat az oktatásnak nemcsak európai, hanem globális dimenziójával kapcsolatban is, amely az egyik fontos, egyre inkább az európai oktatási programokon belül is előtérbe kerülő pedagógiai témakör. Több nyelven elérhető a szolgáltatás. Az Európai Unió által is fontosnak tartott témákkal találkozunk nemcsak európai, hanem a világ minden részéből gyűjtött értékes módszertani és információs forrásokkal: kiemelendő az e-oktatás, a szakképzés, az erőszakmentességre, az emberi jogok, a fenntartható fejlődésre való nevelés témaköre.
Hírek
EU és közoktatás- kérdések és válaszok 2008-ban
2008. július 12. 10:02
A 2008. első félévében szervezett "Európai uniós tartalmak a közoktatásban" c. pedagógus-továbbképzési projekt résztvevői áttekintették, hogy a magyar középiskolákban mi a helyzet az európai integrációval kapcsolatos ismeretek oktatásával és az ehhez kapcsolódó intézménymendzsmenttel. A projekt továbblépési irányairól is gondolatokat fogalmaztak meg. Íme, a legfontosabb részletek.
Tanulságok a 2008-as "Európai uniós tartalmak a közoktatásban" című pedagógus-továbbképzési projekt kapcsán
2008. július 12. 09:47
Sikeresen lezárult a külügyi és oktatási tárca támogatásával 2008. első félévében szervezett Európai uniós tartalmak a közoktatásban c. pedagógus továbbképzési projekt. A projekt résztvevőinek tapasztalatai szerint a magyar diákok sem érdeklődnek különösebben az EU intézményrendszere iránt, viszont csak ritkán kapnak választ az őket igazán érdeklő kérdésekre, így az uniós ösztöndíjak, továbbtanulási lehetőségek kínálatára. Felmerül a kérdés: Mit tegyünk, hogy se a diákok, se a pedagógusok ne unjanak rá Európára?
Az EUROPALETTA köszönti az Európai Tartalmak a Közoktatásban pedagógus-képzési program résztvevőit
2008. április 18. 11:54
Elkezdődött a 2008 tavaszára meghirdetett EU-s pedagógusképzés első szakasza. A Külügyminisztérium EU Tájékoztató Szolgálata, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakmai közreműködésével 2008-ban hirdette meg az "Európai Uniós Tartalmak a közoktatásban" pedagógus továbbképzési programot. A képzésre két lépésben, április 18-19-én, illetve április 25-26-án Budapesten kerül sor.
Harmincmilliárd forint uniós forrás a közkultúrára
2008. március 28. 11:54
Mintegy harmincmilliárd forint európai uniós forrás felhasználására lesz lehetőség az Új Tudás - Műveltség Mindenkinek elnevezésű program keretében - mondta Hiller István oktatási és kulturális miniszter Szekszárdon.